2016. augusztus 8., hétfő

Már értjük, mit mond #papinapló 78.

Tényleg csak pár lépésre vagyunk attól, hogy beszélgessünk Mimóval. Már nem csak ő érti, amit mondunk neki, hanem egészen érthető, ha mond valamit. Például a mama és a papapa mellett, hogy hoppá (minden, ami csúszdázás vagy bármi leejtése), isz (ivás), alma (minden gyümölcs vagy buláta), vauvau (kutya vagy néni), hinta (hinta), brübrübrü (szopi) és dudu (a tablet a minyonos hangok miatt). Persze ez még kevés, de egyelőre ezek az igazán fontosak a mindennapjaiban.


És szerintünk többször mondta azt is, hogy repülő. Ezt akkor használjuk, amikor azt játsszuk, hogy nekimászásból rám ugrik az ágyon, én meg félredobom a párnakupacra. Ez a szó amúgy két okból is tök jó, hogy az elsők között került elő. Egyrészt azért, mert a raccsolás miatt nem lehettem óvóbácsi. Állítólag hibásan tanulnának meg tőlem beszélni a gyerekek. Hát, a saját fiam mégis egész jól mondta többször a repülőt.


Másrészt a családban több híres pilóta is van. A kolozsvári nagyapám egy időben a világ legfiatalabb utasszállító pilótája volt: 1936-ban, 18 évesen a Bukarest-Párizs járatot repülte. Erről még egy oklevél is van. Később a Magyar Repülő Szövetség ügyvezető elnöke volt. A nagybátyám pedig a Malév főpilótája volt. Ő felvételiztette, képezte és vizsgáztatta a pilótákat, az augusztus 20-ákon pedig többször ő vezette a maléves Boeinget a Duna fölött, ami évekig a napközbeni repülőnap egyik főattrakciója volt. Abban meg reménykedem, hogy az unokaöcsém is egyszer leteszi a pilótavizsgát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése