2016. március 16., szerda

Áztunk, spáztunk, jót nyaraltunk #papinapló 56.

Mimó egyéves szülinapját családi nyaralással is megünnepeltük. 

Arra gondoltunk, hogy elég nagy már ahhoz, hogy elmenjünk pár napra kicsit zsibbadni. Mivel nincs autónk, úgy döntöttünk, csak nehézségeket okozna, ha messzire mennénk. Túl sok macera lett volna az utazással, meg az átszállásokkal. Úgy döntöttünk ezért, hogy bőven elég nekünk, ha a Keszifornia másik végén lévő vízi élményhotelbe megyünk. Ez pont arra volt jó, amire vágytunk. Nem akartunk se várost nézni, se kirándulni, egyszerűen csak pihenni, és a lehető legtöbb időt a medencékben tölteni. Már a nászúton is ez volt a legfontosabb szempont, ott azzal kiegészítve, hogy gyereket is szerettünk volna csinálni.


Most ez annyiban módosult, hogy az ott készült gyereket akartuk boldoggá tenni. Ez sikerült is. Mimzi napokon keresztül folyamatosan nevetett, a vizet meg nagyon élvezte. Azt nem tudjuk, hogy akkor mi lett volna, ha amúgy nem járna három hónapos kora óta babaúszni, de gyanús, hogy legalábbis az elején sokkal jobban meg lett volna szeppenve. Ehelyett imádta a menő, szülinapjára kapott, de csak most átadott repülőgép-úszógumiját, meg a pancsolást.

  
Attól nagyon féltünk, hogy mi van akkor, ha utálja majd az új, ismeretlen helyet. Hatalmas szerencsénkre Baba úr egyáltalán nem zavartatta magát, azonnal befoglalta az egész szobát.  Ahhoz, hogy komfortosan érezze magát, az is kellett, hogy Viru előrelátóan elhozza a kedvenc játékait. Le és föl rohangált négykézláb, és mindent jól megnézett. A konnektorokat is, amiket gondosan bedugaszoltunk, arra az esetre, ha megtalálná őket. Igazunk lett. Az alvással sem volt semmi gond. Sőt, hosszú idő óta többször is sikerült tíz óránál is többet aludnunk.


Az a jó az ilyen babarát szállodákban, hogy arra is gondolnak, hogy néha jó kijönni a vízből. Ennek köszönhetően Mimm végre, életében először legózott. Jó, csak bontotta a kockákat, de majd az építést is megtanulja, ha nagyobb lesz. Viszont a játszórészen összebandázott egy nagyjából kétszer annyi idős kisfiúval, akivel jól kiegészítették egymást: amit Mimó lebontott, azt a kisfiú felépítette újra és újra.


Két kislánnyal is barizott. Az egyik már jó nagy volt, legalább hároméves. Mindenhova ment a kisfiam után, és szórakoztatta. A másik lányka orosz volt, és lelkesen magyarázta saját nyelvén Mimónak, hogyan kell használni az érintőképernyőt. Ő ezt egészen biztosan nem értette, de ez nem érdekelte, csinálta, amit gondolt. Végtelenül cukik voltak, ahogy gond nélkül túlléptek a bábeli zűrzavaron.


A játszóház sarkában voltak a golyók. Ide én nem fértem volna be, de Viru szívesen bement, mert régóta szerette volna kipróbálni. Olyan volt, mint egy nagyra nőtt kicsi lány, akinek régi álma teljesül. Imádtam nézni, ahogy ketten fetrengtek a színes gömbök között.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése